3. A valós virtualitás, az áramlások tere és az időtlen idő (Castells I: 5, 6, 7)

Ebben a három fejezetben Castells a média világáról, a városok fejlődéséről és az idő/tér használatának megváltozásáról ír az információs korszakban. Mindhárom területet (média, tér és idő) a bináris logika jellemzi, vagy benne van az ember vagy nem létezik.

5. A valós virtualitás kultúrája: az elektronikus kommunikáció integrációja, a tömegközönség vége és az interaktív hálózat feltűnése

Kr.e. 700-ban találták fel az ABC-t – a nyugati filozófia megalapozása, írásos kultúra és lineáris gondolkodásmód járt vele. Az irodalom elterjedése mégis századokkal később a nyomtatáshoz köthető. Castells az ABC-t „mentális infrastruktúrának” nevezi. Ugyanakkor az írásos kultúra a hangok és képek világát száműzte. Ma viszont létrejön egy integrált kommunikációs rendszer à multimédia: a korábbi területek visszaemelése. Hatása a kultúrára és gondolkodásmódra – írásos helyett újfajta kultúra, az Internet feltűnésével. Ez egy folyamatos változás, melynek fő szakaszai:

- 1945 után: a mass media létrejötte: a televízió elterjedése három évtized alatt, tematikus rádiózás megjelenése, a film televízióra szabása, specializált és szakmai magazinok, a könyvek megfilmesítése. Jellemző: tömegközönség, kevés sugárzó, sok befogadó, a legalacsonyabb szintű befogadóra méretezve, egyirányú kommunikáció. Újdonság: az írásos kultúra helyett képi kultúra. A médium az üzenet (McLuhan). A televízió hideg média, nem von be, passzívan szórakoztat. A médium magára szabja az üzenetet. A TV rövid időn belül a kultúra középpontjába került. Időháztartásban jelentős részt foglal el a televíziózás (pl. USA 1980-as évek 7 órát megy a készülék). A médiafogyasztás a munka után a legtöbb idővel jár. A médiakörnyezet természetessé válik.

- 1980-as évek: a tömegmédia diverzifikációja: az új kábel és műhold-technológia átalakítja a médiát: sok csatorna (pl. USA 62-ről 330-ra), rengeteg műsor, szegmentált, differenciálódó közönség (ideológia, értékek, ízlés és életstílus mentén). Totálisan specifikált rádiózás, a magazinok írása, szerkesztése, nyomtatása és terjesztése egyszerre több városban és globálisan, a filmek videofilmként jelennek meg, a videoklipek és zenetévék elterjedése, a képmagnó és videokamera tömegessé válása (lokális tévék). Az üzenet a médium. Az üzenet áll a középpontban, a médiát hozzá választjuk. Globális szórakoztató médiahálózatok, kommercializálódás. De továbbra is egyirányú kommunikáció.

- 1990-es évek: multimédia rendszerek létrejötte, az Internet elterjedése: francia MINITEL és amerikai ARPANET, az Internet tömeges elterjedése (katonai háttér, egyetemi kutatók, hackeretika és ellenkultúra, virtuális közösségek kialakulása, majd kommercializálódás). Kezdetben a jól képzett, nagyvárosi, fiatal, fehér, férfiak belépése. Konvergencia folyamat: média, távközlés és számítástechnika. Az írásos kultúra újra hódít, új írásbeliség (informális, valós idejű, szerkesztetlen). Multimédia rendszerek kialakulásának kezdete, VOD (video-on-demand), szórakoztatásközpontú (de a műsorok egyoldalúak, nincs igazi választás). A multimédia támogatja-erősíti: a társadalmi és kulturális differenciálódást, a társadalmi stratifikációt a felhasználók között (hogy ki, mit mikor néz függ a nemétől, korától, bőrszínétől…) és minden kulturális üzenetet magába foglal. Emberek két fő csoport: interacting (ő maga választ milyen médiát fogyaszt)/ interacted (passzív médiafogyasztó). Mindenfajta üzenet és üzenő rendszer egyetlen rendszerbe integrálódik (rádió, tévé, magazinok, filmek, könyvek…) elmosódnak az eddig elkülönülő kódrendszerek, nyelvezetek. Az üzenet az üzenet. Magam választom mi legyen az üzenet, nincsenek médiumok, egy médium van, ami mindent magába foglal.

- 1990-es évek végétől: a valós virtualitás megteremtődése: olyan rendszer amelyben a valóság maga egy virtuális rendszerben rendeződik össze, egy világgá amely valóságossá teszi magát, miközben nem is az. Képernyővé, melyben az események, ha megjelennek sokkal valóságosabbá válnak, mint maga a valóság. Ezen keresztül tapasztalunk, miközben ez a virtuális valóság a tapasztalat helyére lép. Érthetőbben – példa: USA 1992-es elnökválasztás, Dan Quayle egy tv-sorozat hősnőjének viselkedését vitatja és az ’visszaüzen’ neki a sorozatból (nem a színész, hanem, akit alakít). A valóság és virtualitás összekeveredése. Bináris logika: benne lenni vagy nem lenni. Aki kommunikál az létezik, ami nem kommunikálódik az pedig nincs. Ugyanakkor az ára, hogy a kommunikációhoz el kell fogadni a média logikáját és nyelvezetét is.

6. Az áramlások tere:

A legfejlettebb szolgáltatások és az információs-globális gazdaság működése redukálható tudás-termelésre és információ-áramlásra, melynek térbeli koncentrációi nyomán alakul ki a metropoliszok mai képe. Városhálózatokat kell elképzelnünk, amelyek különböző szinten alkotják ezt a globális gazdaságot. A legfelső szint a New York, London, Tokió hármas: lefedi az időzónák spektrumát a pénzügyi kereskedelem céljából, egyetlen egység a végnélküli üzletkötésnek ugyanabban a rendszerében. Más centrumok Hong Kong, Oszaka, Frankfurt, Zürich, Párizs, Los Angeles, San Francisco, Amszterdam és Milánó szintén nagyobb központok a pénzügyekben és a nemzetközi gazdasági szolgáltatásokban egyaránt. És számos ‘regionális központ’ csatlakozik a hálózathoz, mint ‘megjelenő piac’: Madrid, Sao Paulo, Buenos Aires, Mexikóváros, Tajpej, Moszkva és Budapest

A városok közötti hálózatok jelentik a motorját a világgazdaság fejlődésének, mivel igen nagy a rugalmasságuk és jó az alkalmazkodási képességük. A globális hálózatba bekapcsolódó városok hátterét a saját régiójuk és azzal való összekapcsolódásuk adja, mindennek alapját az egyre fejlettebb telekommunikáció és a légi közlekedés jelenti. Ezek a központok azok, amelyek a legjobb karrier-lehetőségeket rejtik magukban az egyének számára, gyermekeiknek biztosítják a legjobb iskolákat és egyúttal kielégítik a legkülönbözőbb fogyasztási igényeket. A fejlődési folyamat egyszerre jár koncentralizációval és dekoncentralizációval. Ami így előáll sokkal inkább folyamat, mintsem térbeli struktúra: a globális város nem egy hely, hanem egy folyamat. Folyamat, amely révén a termelési központok és a fejlett szolgáltatások fogyasztási központjai és azok alárendelt helyi közösségei összekapcsolódnak egy globális hálózatban, miközben egyidejűleg csökkentik a kötődéseket a hátországukhoz, az információáramlás bázisán.

A termelés szempontjából a várost felfoghatjuk egy új indusztrializált térként is, mely sajátos bipolaritásában ragadható meg leginkább: nagyjából azonos méretű két predomináns csoportosulás körül; magasan képzett, tudomány-és technológia-alapú munkaerő az egyik oldalon, szakképzetlen munkások tömege rutin futószalag-és segédmunkásként alkalmazva a másikon. A legnagyobb fejlettség együttjárhat a legnagyobb (akár szellemi) nyomorral is.

A városok a termelési folyamat szempontjából négyféle típusba sorolhatók napjainkban:

- a Kutatás és Fejlesztés (K+F), az innováció és prototípusépítés a központi területek magasan innovatív ipari centrumaiba koncentrálódtak, többnyire jó életminőséget biztosítva, mielőtt a fejlődési folyamatuk bizonyos szempontból károsítaná a környezetet;

- szakképzett termelés üzemcsoportokban, többnyire újonnan iparosodó vidéki, hazai területeken, ami az Egyesült Államok esetében általában középméretű városokat jelent a nyugati államokban;

- részben szakképzett, nagyarányú futószalag és tesztelési munka, amely lényegében már a kezdetektől off-shore, különösen Dél-kelet Ázsiában, Szingapúrral és Malajziával az élen az amerikai elektronikai vállalatok áttelepítésében;

- a késztermékek elfogyasztása, a forgalom fenntartása és a technikai támogatás, amely az egész világon a regionális központokba telepített, többnyire a nagyobb elektronikai piacok területére, eredetileg Amerikába és Nyugat-Európába, habár az 1990-es években az ázsiai piacok hasonló státusba emelkedtek.

Fontos az innovációs mechanizmus, folytonos, a szinergizmusra (együttműködésre) épít, amely a termelés, irányítás és a közösségi szerveződés között áll fenn és a munkakultúrában ölt testet. Az információs forradalom zászlóshajói, a legfontosabb innovációs centrumok valójában a második világháborút követő időszakban tettek szert vezető szerepükre, mint például a Szilikonvölgy az Egyesült Államokban. Hátterét az egyetemi kutató(intézeti) infrastruktúra jelenti, amely (a multinacionális) cégek pénzalapjaira és az állami programokra (különösen a katonai csúcskutatásokra) épül. Ezek az innovációs központok egymással is kapcsolatban állnak, kommunikációjukra egyidejűleg a kooperáció, a versengés és a szinergizmus jellemző, amely bekapcsolja őket egy közös indusztriális termelési rendszer működésébe, térbeli távolságuktól függetlenül, tehát az új ipari rendszer nem is globális, nem is lokális, hanem “a globális és a lokális dinamikának egy új egymásba-illeszkedése.

A városokban a mindennapi élet jellege is átalakul az információs társadalom kialakulásával, és az új technikai lehetőségek megteremtődésével: a munka, a vásárlás, a szórakozás, az egészségügy, az oktatás, a közösségi szolgáltatások, a közpolitika terén.

A térbeli koncentralizáció és dekoncentralizáció egyszerre hatnak az információs technológia elterjedésével. Az új korszak nem jelenti a város végét. Mivel a munkahelyek, iskolák, egészségügyi komplexumok, fogyasztói szolgáltató egységek, rekreációs [szórakozási-pihenési] övezetek, vásárlóutcák, sportstadionok és parkok még léteznek és létezni fognak. Az emberek egyre növekvő mobilitással fognak mozogni ezek között a helyek között, pontosan az újonnan megszerzett munkarend és a társas hálózatok fellazultsága miatt: ahogy az idő egyre rugalmasabbá válik, a helyek úgy válnak egyre egyedibbé, ahogy az emberek egyre mobilabb mintázatokban közlekednek közöttük.

Castells az információs várost folyamatként és nem térbeli alakzatként írja le. Ez a “város-mint-folyamat” azonban a helyi sajátosságokra és városfejlődési tendenciákra jellemző tulajdonságokkal rendelkezik. Így jöhet létre például az Egyesült Államokban a legnagyobb kertvárosi, kertes házi civilizáció, amit az emberiség valaha ismert. Az információs társadalom a lehetőségekhez képest minimalizálni próbálja a területi összefüggések szükségességét, és maximálisan kihasználni a kommunikációs hálózatokban rejlő adottságokat. Ez azonban nem oldja meg a slumosodás, gettósodás sújtotta amerikai város problémáit.

További fontos megállapítások:

Megacities: olyan hatalmas városi képződmények, melyek kívülről a globális hálózatokhoz kapcsolódnak és azok legfontosabb csomópontjai, miközben szegmentálják a saját országukat, de közben belülről elválasztják és elkülönítik a saját helyi lakosságot (vagyis lehetővé teszik különböző társadalmi csoportok-kultúrák békés egymás mellett élését – multikulturalizmus), ugyanakkor ezzel ki is zárják a társadalmi csoportok egy nagy részét a nagy folyamatokból.

Az áramlások terének elmélete:

- a társadalmi folyamatok interakcióban állnak a térrel, hiszen a megépült környezetben zajlanak a cselekvések, amely környezet a korábbi társadalmi együttélés terméke. Tulajdonképpen tehát a tér (space) a megelőző korok, így az idő kikristályosodása. A tér az anyagi támogatása az időt beosztó és megosztó társadalmi gyakorlatnak, cselekvéseknek.

- Az új információs korszakban a társadalom a hálózatban folyó áramlások köré épül: tőke, információ, technológia, szervezetek közötti interakció, képek, hangok és szimbólumok áramlanak ezekben a hálózatokban. Az áramlás nem csak az egyik kifejeződése a társadalmi rendszernek, hanem a leginkább domináló formája, amely meghatározza a gazdasági, politikai és szimbolikus életet. Tézis: az információs korszak új térbeli mintázatot hoz létre, az áramlások teréét, ami az új anyagi megtestesülése az időt beosztó és megosztó társadalmi gyakorlatoknak, melyek ezúttal áramlásokon keresztül közvetítődnek és jönnek létre.

- Az áramlások terének három alkotó rétege van: elektronikus impulzusok körforgása (mikroelektronikus, távközlési, számítástechnikai, műsorszórási). Közép-(hub) és kapcsolódási (node) pontok. Az áramlások tere nem valós helyek nélküli, jól definiált helyeket köt össze. Ezek egy része középpont, amely ellenőrzi az egész hálózat működését, más részük pedig kapcsolódási pont, amely lehetővé teszi, hogy a lokalitás a teljes hálózat részévé váljon, ugyanakkor dönthet kizárásról is. A valóságban a középpontok és kapcsolódási pontok bonyolult hierarchiába rendeződnek. A harmadik réteg a domináló menedzseri elit térbeli megszerveződése. Az elit kozmopolita (és maga is folyamatosan áramlik a hálózatban) az emberek viszont lokalitáshoz kötöttek. Az elit saját társadalmat alkot, személyes hálózatokkal, melyek meghatározzák a hálózat egészének működését. Ugyanakkor az elit a valós térben is elkülönül az emberektől, sajátos életstílusával és annak térbeli lenyomatával (pl. VIP várótermek, állandó mobil hozzáférés a hálózathoz, kölcsönös vendéglátás az idegen helyeken).

Szumma: olyan új tér jön létre, ahol az létezik, ami a hálózathoz kapcsolódik, kialakítva egy újfajta geometriát, ahol nem a földrajzi távolságok, hanem a hálózaton belüli elrendeződések a mérvadóak. Az áramlások terének bináris logikája: vagy részese valaki a hálózatnak vagy megszűnt létezni.

7. Az örökkévalóság határán: az időtlen idő

Az információs korszakban az átmenetiség, ideiglenesség új koncepciója jelenik meg, amit Castells időtlen időnek nevez. Ez nem az egyetlen társadalmilag meghatározott idő formája az információs korszaknak, hanem csupán a domináns formája – mint ahogy az áramlások tere sem tünteti el a létező helyeket (places). Az időtlen idő legfontosabb jellemzői:

- Az egyik legjellemzőbb folyamat, hogy egy egyesült, egyetlen valós időben létező globális pénzpiac jött létre, ami a nap 24 órájában működik.

- Az időtlen idő leginkább a hálózati szervezet jellemzője (ld. gazdasági fejezetek, I: 3, 4). Átalakul a munkaidő (rövidülés és rugalmassá válás).

- Ezzel párhuzamosan elmosódnak a határok a korábban időben elkülönült cselekvések között (pl. munkaidő-szabadidő). Ugyanakkor az életciklusok, az élet egészének jól beláthatósága, bejósolhatósága felborul, a korábbi ritmusok eltűnnek. A hálózati társadalom a korábbi ritmicitást összetördeli, mind biológiai, mind társadalmi értelemben, amik korábban pedig az életciklusok szerves részét alkották (pl. gyermekvállalás és nevelés ideje).

- Megváltozik a halál szerepe/értelme a társadalmakban. A halált leválasztjuk az életről és a technológiai rendszerek segítségével sikeresen érjük el, hogy elég sokáig úgy tűnjön az egyes életszakaszaink örökké tartanak.

- A háború átalakulása. Három trendje: nem vonja be az átlagembert és az állampolgárok többségét, csak a katonákat. Ugyanakkor rövid, instant ezért nem totális, nem meríti ki a gazdasági és emberi erőforrásokat. Végül elrejti a valós történéseket a közvélemény elől, vagyis a háború a médiában ellenőrzött információkezelés és image-gyártás közben folyik.

- Virtuális idő. A valós virtualitás (ld. I: 5-ik fejezet) átalakítja az időt két végletbe formálja: egyidejűségbe, ahol minden tiszavirág életű és ugyanakkor örökkévalóságba és időtlenségbe, ahol bármi örökké tarthat. Egyrészt örökkévaló, mert adott kontextusban a kulturális kifejeződések egészét meghatározza mind a múltra, mind a jövőre kihatva, másrészt múlékony, mert csak egy adott kontextusban és célrendszerben érvényes.

Szumma: az információs korszakban új időkezelés jelenik meg, amely erősen kötődik a hálózati működésmódhoz, egyszerre megjelenítve az időtlenséget és pillanat gyors elmúlását. Bináris logikája a hálózaton belüli örökkévalóság/múlékonyság együttese.

Castells szerint az időtlen idő az információs korszakban tapasztalható domináns ideiglenesség-átmenetiség, ami azért jön létre, mert a hálózati társadalom rendszerszerű működése folyamatos zavarokat kelt önmaga számára, így minden folyamatosan változik. (Magyarul: verébhajszás az élet).

Az időtlen idő és az áramlások tere egymáshoz kapcsolódó koncepciók. Az idő meghatározza a helyeket, anyagi értelemben strukturálja és rombolja a szegmentált társadalmat. Az áramlások sajátos teret és időt hoznak létre.