5. Identitás és jelentés az információs társadalomban. Társadalmi mozgalmak az új globális rend ellen. (Castells II: 1, 2)
A második kötetről: Castells a második kötet kéziratát 1996 novemberében zárta le. A könyv saját 25 éves társadalmi mozgalmakkal kapcsolatos kutatásait összegzi és helyezi az információs korszak közegébe. (1965 és 1979 között például Castells A. Touraine keze alatt dolgozott a társadalmi mozgalmakat kutató intézetben, Párizsban).
Az információs társadalom a globalizáció (Net) és identitás (Self) konfliktusos trendjeivel jellemezhető. Ennek alapja az információs technológia forradalma, a kapitalizmus újrastrukturálódása és a hálózati társadalom kialakulása. A globalizáció elsősorban a stratégiailag döntő gazdasági tevékenységeket érintette, ezzel párhuzamosan kialakultak a hálózati vállalkozások-szervezetek. Átalakult a munka világa (flexibilisebb és individualizálódott munka). Egy újfajta kultúra jelent meg: a valós virtualitásé. Tulajdonképpen a domináns cselekvések és tevékenységek újultak meg, ami újfajta idő és térhasználattal is leírható (időtlen idő és áramlások tere). Ez a (szép?) új világ. De ez még korántsem a teljes kép. Hiányzik belőle – egyelőre – az identitás. Ezzel foglalkozik Castells a második kötetben.
A huszadik század utolsó negyedében a kollektív identitás szerepe felértékelődött. De ezek az identitások, mozgalmak sokrétűek, sokszínűek. Egyaránt magukban foglalnak proaktív mozgalmakat (melyek célja az emberi kapcsolatok és viszonyok gyökeres átalakítása, mint például a feminizmus vagy környezetvédelem) és reaktív mozgalmakat is (melyek védsáncokat és ellenállási stratégiákat építenek az Isten, haza, etnikum, család és lokalitás köré). Ugyanazon hatások, amelyek életre hívták ezeket a mozgalmakat megkérdőjelezik az állam korábbi szerepét is és tulajdonképpen a mozgalmak is az államot gyengítik. A média pedig gyakran még élesebbé teszi a köztük lévő konfliktust, és a mozgalmak fel is használják az információs technológiát eszközként a céljaik eléréséhez.
Végeredményben ebben a kötetben a következőket fűzi fel egyetlen láncra Castells: társadalmi mozgalmak, politika, információs technológia, globalizáció, az identitás hatalma (nemi, vallási, nemzeti, etnikai és területi) és az állam intézményei.
A könyv módszertanáról: Castells nem kíván egy újabb könyvet írni a már meglévőkből. Tehát nem idézi meg az összes lehetséges elméletet és forrást. Inkább a gyakorlatból indul ki és empirikus elemzéseket folytat, csak ott emelkedik elméleti szintre, ahol feltétlenül szükséges – absztraktabb összegzést pedig a kötet végén nyújt az olvasónak. Így lényegében ugyanazt az elméleti keretet használja a különböző társadalmi folyamatok elemzésére, hogy elkerülje az etnicentrikus megközelítést. Épp ezért nem is minősíti a társadalmi mozgalmakat, hogy melyik progresszív és melyik regresszív – az analitikus nézőpontból nincsenek jó vagy rossz mozgalmak (értékmentesség elve).
Az identitás az emberek számára a jelentésgyártás és tapasztalás forrása. Castells identitás alatt a társadalmi szereplőknek azt a jelentés-konstruálási folyamatát érti, amely kulturális attribútumok talapzatán működik és más jelentésekhez képest elsődlegességet élvez. Jelentés alatt pedig azt érti, amivel a társadalmi cselekvő szimbolikus azonosítja cselekvésének célját. Egy bizonyos egyén számára az identitások pluralitása létezik. Ugyanakkor ez bizonyos feszültségek forrása is. Az identitást egyébként meg kell különböztetni a társadalmi szerepektől – melyeket a társadalmi intézmények és szervezetek normái határoznak meg. Habár az identitás igen ritkán társadalmi intézményekből is származhat, ehhez azonban az kell, hogy a társadalmi szereplők internalizálják (belsővé tegyék) őket és a jelentés-konstruálási folyamatot e köré építsék. Tehát az identitás tartósabb és erősebb forrása a jelentésnek, mint a társadalmi szerep. Vagyis, az identitás a jelentéseket szervezi, míg a szerep a funkciókat. Castells a könyvben egyébként nem annyira az egyéni, hanem sokkal inkább a kollektív identitásokkal foglalkozik.
Minden identitás társadalmilag konstruált, a kérdés az, hogy hogyan mitől, kitől és miért jönnek létre. Castells hipotézise szerint az ezekre a kérdésekre adott válaszokat nagyban meghatározza az adott identitás szimbolikus tartalma, illetve, hogy kik azonosulnak vele, valamint kik helyezik magukat kívül rajta. Ezen túl az identitás társadalmi konstrukcióját meghatározza még a hatalomhoz való viszonya. Castells mindezek alapján az identitás építés három különböző formáját és eredetét határozza meg:
- legitimáló identitás: a társadalom egy domináns intézménye által képviselt, a hatalom racionalizálása és kiterjesztése érdekében
- rezisztens identitás: azon társadalmi szereplőkhöz köthető, akiket a domináns identitás kizár és/vagy stigmatizál, így újradefiniálják saját pozíciójukat a társadalmon belül
- projekt-identitás: a saját pozíciójuk újradefiniálásán túl a projekt-identitás a társadalom egészének alapvető átalakítását is ígéri a társadalmi szereplők számára.
Ez a három forma szoros történeti kapcsolatban áll egymással. A legtöbb identitás rezisztens identitásként kezdi ’pályafutását’, majd a társadalom egészét radikalizáló projekt-identitássá is válhat és végül esetleg domináns identitássá. Ebből is következik, hogy nincs eleve progresszív vagy regresszív oldala és értéke egyetlen identitásnak sem adott történeti kontextuson kívül.
Mindhárom identitásépítési folyamat eltérő végkimenetet produkál:
- A legitimáló identitás különösen fontos a civil társadalom szempontjából, mert létrehozza azt. Így előáll egy csokornyi szervezet és intézmény és körülöttük a szervezett társadalmi szereplők: egyházak, szakszervezetek, pártok, társadalmi szervezetek stb.
- A rezisztens identitás kommunák, közösségek megalapításához vezet. Castells szerint a társadalmi identitás-építésnek ezek a legfontosobb formái társadalmunkban. A vallási fundamentalisták, a területi alapú közösségek, a nacionalisták… megfordítják az elnyomó diskurzust és kizárják a kizárókat. A kizárók kizárása a kizártak által az egyik legfontosabb folyamata az új hálózati társadalomnak.
- A projekt-identitás szubjektumokat (alanyokat) hoz létre. Ez az a vágy, hogy egyéniségek legyünk, akik irányítják saját sorsukat, miközben egész életük számára jelentést adnak. Az egyének alapvetően a közösséggel és a piaccal szemben határozzák meg magukat. Az identitás építése itt azt jelenti, hogy az identitást valók számára különb életet kell élni.
Minden identitást meghatározza az őt körülvevő társadalmi kontextus. Jelen esetben a hálózati társadalom az a kontextus, amely fontos a mai identitások megértésében. Castells érvelése szerint a hálózati társadalom megváltoztatja az identitás-építés eddigi trendjeit és egyúttal új társadalmi változások forrása is, mert elvágja egymástól a lokálist és a globálist azzal, hogy más térbe (áramlások terének megjelenése) és időbe (időtlen idő megjelenése) helyezi őket. Így az életút megtervezése – az elit kivételével – szinte lehetetlenné válik a felgyorsuló változások miatt.
Ilyen új körülmények között a civil társadalom is egyre kisebb és gyöngébb lesz, hiszen egyre kevésbé van kapcsolat a legitimáló identitás, a hatalom gyakorlás globális szintje és a lokalitás, a helyi társadalom között. Így az értelemkeresés egyre inkább a rezisztens identitás és a projekt identitás köré szerveződik. A legfontosabb változás, hogy míg korábban a civil társadalomból nőttek ki a projekt identitású szervezetek és a társadalmi változás, addig mostanra, a hálózati társadalomban a rezisztens identitás került inkább középpontba és jelenti a projekt identitás kiindulópontját is.
A továbbiakban Castells ezt az igen elvont elméleti állításrendszert vizsgálja meg a valóságban, amikor vallási fundamentalista, nacionalista, etnikai alapú és területi identitású társadalmi közösségeket vizsgál.
A vizsgálat legfontosabb eredményeit a következőkben összegzi Castells. Azok számára, akiket kizárnak a domináns logikát jelentő hálózatból, koherens alternatívát kínál a közösség és a rezisztens identitás, amely értelmes jelentésvilágot is nyújt. Ezek a kulturális közösségek három dolog köré szerveződnek:
- a társadalmi trendekre adott reakciók köré,
- a defenzív identitások köré, melyek megvédenek a külvilággal szemben (pl. szolidaritás),
- illetve kulturálisan meghatározott értékek köré.
Három ilyen közösség létezik: a hívők közössége, a nacionalistáké és lokalitáshoz kötődőké. Bár Castells vizsgálta az etnikai alapú identitást is, úgy találta, hogy ezek nem hoznak létre közösségeket. A három közösség egyébként minden esetben függ az adott történeti és kulturális közegtől és a hagyományrendszertől, amiben létrejön. De minden esetben három kihívásra adnak választ:
- a globalizáció veszélyére, ami feloldja az autonómiát,
- a hálózatiságra és flexibilitásra, amely elhomályosítja a határokat és instabillá teszi a korábbi működésmódokat,
- a patriarchális család válságára.
Ha a világ túl nagy és túl összetett ahhoz, hogy értelmet adjanak neki és ellenőrizzék, akkor a társadalmi szereplők célja, hogy újra kicsivé és érthetővé zsugorítsák. Ezek a defenzív reakciók az identitás és a jelentésadás forrásai is, amelyek a már meglévő kulturális kódkészletből és történelmi hagyományokból építkeznek. Az Isten, a haza, a család és a közösség alapján állnak. És, ami a legfontosabb nem indokolják/racionalizálják a tetteiket, hanem hisznek az értékeikben.
A hálózati társadalomban lehetséges, hogy ezekből az új projekt identitás alapú közösségekből új jelentések és értelemadás kerülhessen ki. Castells szerint ezek a közösségek a társadalmi változások potenciális forrásai – ezt a lehetőséget azonban nem feltétlenül tudják valóra is váltani. Sőt, az is lehetséges, hogy a fundamentalista közösségek kerülnek előtérbe és határozzák meg a jövő társadalmi változásait. Ezt vizsgálja Castells a könyv további fejezeteiben.
Összefoglalva: a következőkről ír Castells ebben a fejezetben:
- mozgalmak: proaktív és reaktív
- identitások: legitimáló, rezisztens és projekt-orientált
- közösségek: vallási, nacionalista és területi
- hatások: globalizáció, flexibilis hálózat és a patriarchális család széttöredezése
Egy szűk elitet leszámítva az emberek mindennapi élete megváltozik és veszítenek az őt körülvevő folyamatok kontrollálása felett, így életük, a környezetük, a munkájuk, a gazdaságuk, a kormányzatuk és az ország sorsának meghatározása felett. Castells ebben a fejezetben azt vizsgálja, hogy milyen reakciókat vált ki és milyen mozgalmakat hoz létre ez a folyamat. Három különböző társadalmi háttérrel jellemezhető, a ’90-es években publicitást kapott mozgalmat jellemez: a Zapatistákat (Mexikóban), a Hazafias mozgalmakat (az USA-ban) és az Aum Shinrikyo-t (Japánban).
A használt módszertan némileg eltér az eddig vázoltaktól. Castells a következő módszertani megjegyzéseket teszi:
- A mozgalmakat javarészt saját fogalmaikon keresztül kell bemutatni és megérteni, azaz megnézni mi az, amit mondanak, kik is ők. Az, hogy a gyakorlatban mit csinálnak, nagyban meghatározza őket. Ez a fajta módszertani megközelítés lehetővé teszi, hogy elkerüljük azt a veszélyes interpretációt, hogy a szervezetnek az általunk ’igazinak-valódinak’ vélt arcát és az abban látott tudatosságot keressük és ezzel félreértsük őket, sőt teoretizáljuk is ezt a képet.
- Mivel a társadalmi fejlődésnek nincs előre meghatározott útja/célja, ezért hiba a mozgalmakat osztályozni, jókra és rosszakra felosztani. Az elemző szempontjából ez a fajta megközelítés nem elfogadható.
Majd végül bevezet egy újfajta fogalmi hálót, a mozgalmaknál három dolgot különít el élesen – Alain Touraine nyomán:
- mi a szervezet identitása, hogyan határozza meg önmagát, kikből áll,
- mi a szervezet ellenségképe, kik/mik ellen küzd,
- mi a szervezet társadalmi célja, milyen társadalmi folyamatok elindítását kívánja, milyen új társadalmi rendet tartana elfogadhatónak.
A három kiválasztott mozgalom nagyban eltér identitásában, céljaiban, ideológiáiban és a társadalomhoz való viszonyában. Egyetlen dologban közösek, hogy az új globális világrend ellen küzdenek és mindegyiknek nagy hatása van arra a társadalomra, amelyen belül működik.
A módszertani megjegyzéseket követően Castells az egyes társadalmi mozgalmak történetét írja le és jellemzi őket külön-külön rövidebb 8-10 oldalas részekben. Majd együtt vizsgálja a három mozgalmat:
|
Mozgalom |
Identitás |
Ellenség |
Társadalmi cél |
Zapatisták |
Elnyomott, kirekesztett indiánok, mexikóiak és városi értelmiség (vezetők) |
Globális kapitalizmus (NAFTA), illegális PRI kormány |
Tisztelet, demokrácia és földtulajdon |
Amerikai hazafiak |
Eredeti/igazi amerikai polgárok |
Új globális világrend, az USA szövetségi kormánya, feministák, melegek és más kisebbségek (ritkán rasszista a mozgalom) |
Szabadság, a polgárok szuverenitása és helyi közösség alapú társadalom |
Aum Shinrikyo |
Spirituális közössége a tanban hívőknek (főleg egyetemi végzettségű fiatalok, nők) |
Egyesült világkormány, japán rendőrség |
Az eljövő apokalipszis túlélése, a test(ek) felszabadítása |
Ezek a mozgalmak – társadalmi céljaikat látva – defenzív, reaktív mozgalmak, melyek válaszai nagyban függnek az adott társadalmi közegtől, melyben léteznek (még ha a kihívás és az ellenségkép némileg azonos is).
A három mozgalom sikere és hatása nagyban köszönhető annak,
- Hogy sajátos módon vannak jelen a médiában.
- Illetve alkalmazzák a legmodernebb kommunikációs eszközöket (így az Internetet, telefont, faxot, újfajta rádióállomásokat…).
- Fontos, hogy mind a három mozgalom felfegyverezte magát, de a fegyvereket leginkább, mint a szabadságuk jel(kép)eit használják és igen ritkán vetik be őket.
De mindhárom mozgalmat csak saját társadalmi kontextusán belül lehet igazán megérteni, ismerve az adott kultúrát, történelmi folyamatokat és politikai rendszert.
Tehát Castells szerint léteznek olyan céljaikban megegyező, de társadalmilag eltérő új mozgalmak, amelyek a globális hatások ellen mozdulnak, reaktívak és defenzívek és leginkább saját társadalmi közegükben érthető meg a cselekvésük.