A szólás szabad
Ez
a vita, amely a szólásszabadság és azon belül az internetes
kommunikáció korlátozhatatlanságáról vagy korlátozandóságáról szól, nem
az Indexen, hanem az Élet és Irodalomban kezdődött, ám az első
pengeváltás után sajnos az ÉS papírja elfogyott - egyéb levelek is
vártak közlésre, és az Agora rovat terjedelme véges -, ezért jelenik
meg ez a viszontválasz nálunk, ahol sose fogy el a papír. A vitaindító itt, György Péter válasza pedig itt olvasható.
Tóta W. Árpád (worluk@mail.index.hu)
2005. április 1., péntek 18:54
Szomorúan olvastam György Péter válaszcikkét. Két okom van a
szomorúságra: egyrészt ha György Péter adekvátnak érzi a válaszát,
akkor nyilván nem voltak elég precízek a kérdéseim, másrészt az alig
leplezett mellébeszéd arra figyelmeztet, hogy naiv voltam, amikor
úgynevezett vitára számítottam. De lehet, hogy csak különböznek a
vitáról alkotott fogalmaink, és György Péternek van igaza, aki
alighanem úgy ül le sakkozni, hogy menten kétségbe vonja a sötét és
világos fogalmát, ami amúgy is fasisztoid.
vajon a szabadpiacot, a kapitalizmust, vagy a fogyasztói akaratot szüntessük meg?
Arra az állításra,
hogy amit ma a kereskedelmi tévék művelnek - a tömegszórakoztatás -, az
mindig is létezett, olyasféle választ vártam, amely végre elválasztja
Fábry Sándort a cirkusztól, a commedia dell'arte-tól, vagy Hofi
Gézától, vagy kiradírozza a történelemből a ma már kanonizált
slágereket. Ehelyett György Péter az irreleváns mellékösvényen
bóklászik, a mindig és a tömeg fogalmát dekonstruálja, mintha ez befolyásolná az alapállítást: hogy a szórakoztatás a gazdaság része,
ezért egy kicsit is szabad társadalomban a maximális hatásfokra és
profitra törekszik, nem másra. Ebből egyenesen következik a
gladiátorviadal, illetve a sztárbox. A kérdés az lenne, hogy vajon a
szabadpiacot, a kapitalizmust, vagy a fogyasztói akaratot szüntessük-e
meg, vagy ha egyiket sem, akkor hogyan hozzuk össze ezeket a dolgokat a
szólásszabadság köztársasági újragondolásával, és mit tegyen a rendőr a
lenge öltözetű bemondókkal. Mert amikor a köztársaság újragondol, akkor
azt törvényben fejezi ki, ugyebár.
T. S. Eliot a
kereskedelmi tévék és rádiók üzleti terve szempontjából valóban az,
amit György Péter a számba ad: marginális senki. T. S. Eliottal nem
számolunk egy olyan médiumnál, amelynek kilenc és félmillió
válogatatlan magyar a potenciális közönsége. Kiadjuk könyvben,
felolvassuk a parkban, de nem a tévében. A Vers mindenkinek elmúlt.
Helyükön kell kezelni a kulturális termékeket, és T. S. Eliotnak nem az
RTL főműsoridejében van a helye, de még az MTV-nél sem. Talán
plasztikusabb az irodalom helyett egy tárgykulturális hasonlat: én
speciel rajongok a régi gépekért, áhítattal csodálom a múzeumokban a
múlt század járműveit és fegyvereit. De mégsem követelem, hogy a MÁV
álljon vissza gőzvontatásra, a hadsereg pedig a rézágyúra. Azt igen,
hogy ha akarom, valahol megnézegethessem a rézágyút, és tudhassak róla
mindent.
én sem vagyok előítélet nélküli, undorodom például a pókoktól
Még inkább
zavarbaejtő, amit György Péter az internetről ír. Örömmel látom, hogy a
net korlátozásának kivitelezhetetlenségét már majdnem belátta, de így
sem tudok mit kezdeni azzal a posztulátummal, hogy "a média szabad, azaz mindenki legyen tisztában a személyes felelősségével".
A citoyen erre visszakérdez: mert ha nem? Akkor mi lesz? Mi van akkor,
ha György Péter diszkvalifikál, a köztársaság újragondol, és
megállapítja, hogy nem vagyok tisztában? Semmi sincs. Legfeljebb egy
ideges emberrel több.
Végül és
utolsósorban a címadó dalról, a rasszizmus védelmének vádjáról.
Leginkább az lepett meg, hogy már a vitának hitt interakció első
körében eljutottunk oda, hogy György a személyemet próbálja
diszkreditálni, hogy ne kelljen válaszolnia. A rossz tanuló felel:
eltereli a figyelmet, kibámul az ablakon, gondosan kidolgozza az
írásjeleket - csak az eredményt nem böki ki. Azt ugyan kézből
megkontrázhatnám, hogy úgymond nem szálltam szembe a rasszizmussal, de
utálok saját magamtól idézni, úgyhogy erre majd rákeres, akit érdekel.
Hogy emellett előszót írtam egy (György Péter szerint, de hát más origó
úgysincs a világon) előítéletes ember könyvéhez? Töredelmesen bevallom,
hogy én sem vagyok előítélet nélküli, undorodom például a pókoktól.
Éppen ezért érteni vélem, hogy mi az előítélet, és hogyan keletkezik.
De legalábbis megpróbálom megérteni, és nem söpröm a szőnyeg alá, mint
olyasmit, ami igazából nincs is. Azt is, hogy az esztéta válaszában
hivatkozott Európai Unió - mint társadalmak rendszere - korántsem oly
monolitikusan toleráns, mint ő szeretné. Pim Fortuyn szellemét a
torkolattűz nem égeté meg. Viszont abban meg biztos vagyok, hogy
legalábbis a rasszizmushoz fogható csapás, turáni átok, ha két ember
nem áll szóba egymással, mert politikai nézeteik különböznek.
hülye, vitaképtelen emberek, úgynevezett droidok albuma, a butaságkutatás szöveggyűjteménye
Családok és
barátságok szakadnak szét, mert az individuum öndefiníciójának része
lett a politika. Már a kedvenc receptjeinket sem cseréljük ki, ha a
másik nem elég liberális vagy nem elég konzervatív. Ütközésig fordítunk
minden fogantyút, és ha valakiről kiderül, hogy egyáltalán vannak
előítéletei, akkor nem disztingválunk, nem teszünk különbséget a
kispolgár természetes gyanakvása és Mengele közt. Cserébe a liberális
mind buzi. A doktriner liberalizmus és a doktriner konzervativizmus a
német vallásháborúk rendszerébe lökte az országot. Nincs egymáshoz más
kérdésünk, csak az, hogy buzi-e vagy? Liberális-e vagy? Előítéletes-e
vagy?
Ettől még remekül
elbeszélgethetnénk bármi egyébről - igen, van élet a politikán és a
rasszizmus problémáján kívül is! -, de akár arról is, amiben nem értünk
egyet. Még értjük egymás nyelvét, ha akarjuk. Nem szégyellem, ha
jóízűen meghallgatok egy Wagner-operát, meg azt sem, ha hozzájárulok
egy könyvhöz, amelynek szerzőjével bőven vannak vitáim, de amely könyv
nem rasszista kiáltvány, sőt nyomokban sem az. Csak hülye, vitaképtelen
emberek, úgynevezett droidok albuma, a butaságkutatás
szöveggyűjteménye.
A kérdés tehát sajnos a választól érintetlenül megmaradt. Melyek is azok a "szólásszabadsággal kapcsolatos mítoszok", amelyeket "a köztársaságnak újra kell gondolnia"?
Mi az, amit ne szabadjon leírni és kimondani? Ki legyen a
horgerantalunk, aki dekódolja az üzeneteket és ellenőrzi a nyugati
filmeket, hogy megállapítsuk, nem ütközik-e törvénybe? És ha ez megvan,
akkor hogyan állítsuk a világ összes rendszergazdáját a köztársaság
oldalára? És ha utóbbi tényleg lehetetlen, akkor minek blamálja magát a
köztársaság azzal, hogy hoz egy betarthatatlan törvényt?
az
oldal tetejére
|