Mivel napról napra és lapról lapra fokozódik a döbbenetem György Péter munkásságát figyelve, és mivel úgy érzékelem, ezzel a döbbenettel nem vagyok egyedül, megkísérlek vitát nyitni arról, amit az esztéta legutóbb körülbelül úgy fogalmazott meg, "a szólásszabadság korlátozása médiaelméleti kérdés". (MTV, A szólás szabadsága, 2005. február 27.)

E "médiaelméleti kérdést" György két eszközzel feszegeti: részben az itt közölt médiatémájú anyagaiban, részben azzal, hogy eltökélten rendet kíván tenni az interneten, ahol "kamaszgyerekek nyilvánossághoz jutnak". A két front sokban eltér, de az öntekintélyelvű alapállás közös: nem lehet, ne lehessen mindent közzétenni, hiszen a közlések egy része ízléstelen, értéktelen, más részük pedig gyűlöletbeszéd, illetve ahogy ő mondta ugyanott, az autoriter napközistanárok terminológiájával: szemtelenség.

Ha nem az ELTE médiatanszékének vezetője lenne a címzett, akkor szó nélkül hagynám ezeket a tévedéseket, és azzal magyaráznám, hogy a kolléga - mint olykor mindenki - gyalulatlan szamárvezetőt használ gondolkodás helyett, ami aztán persze szamárságokra vezet. De mivel György Péter szakember, kíváncsi vagyok, mi a magyarázata annak, hogy a tömegkommunikáció ellenőrzése, röviden a cenzúra mellett tör lándzsát, mégpedig az olyigen féltett szabadság angyalának hátán töri azt a lándzsát ketté. Olyan lendülettel, hogy a Magyar Nemzet is kolumnás cikkben méltatja György Péternek a "szenny" elleni harcát, miközben van fogalmunk arról, milyen médiaviszonyokat tart ez a lap kívánatosnak, és ahhoz milyen rendszer, milyen szabadságfok tartozik.

Ami a kereskedelmi tévék ostorozását illeti, abban nincs köztünk vita, hogy a műsor - többnyire - rossz. Ami György Péter írásaiban érthetetlen, az a magaskultúra, a maradandóság, az értékközvetítés és a népnevelő, népjobbító szándék számonkérése a kereskedelmi televíziózáson. Csizma az asztalon. A kereskedelmi tévék vezetői nem vakon nyomkodják a kapcsolókat a vezérlőben: ők általában pontosan tudják és mérik, mire kíváncsi a nézők többsége. Azt is, hogy mire nem. És mivel a televíziózás drága műfaj, pár tucat budai bölcselőnek senki sem fog (a mai technológiával) műsort csinálni, még akkor se, ha ők emiatt megsértődnek, és ezt megírják.

A helyzet az, hogy a nézők többsége nem szalad ki jajgatva a szobából, ha a Találkozások műsorvezetője "lengén" van öltözve. Attól sem irtóznak, hogy az időjárást csinos lányok mesélik el. De még Fábry Sándor "altesti poénjain" sem ütköznek meg. Mily szörnyű a nép! Elviseli, sőt szereti, ha kiszolgálják az ízlését. Autóval, csokoládéval, könyvvel, tévéműsorral és újságcikkel. És nőkkel.

Mi több, a nép mindig ilyen volt. A régi - a monopólium megszűntével jórészt megbukott - garnitúra visszasírása, a nézettségi index elátkozása mögött ott settenkedik a dekadenciaelmélet: most lefelé nivellálunk, a tévé és általában a közkultúra valaha jobb és értékesebb volt. Mikor? Kalandregény, akciómese és pornográfia mindig létezett, amióta az ember megtanult rajzolni a barlang falára. Az igaz, hogy nem mindig jutott el olyan könnyen a közönségéhez, mint ma, mert a pornólapokat elvették a határon, aztán szétosztották a tisztek között. Nem az az oka a szórakoztatóipar megerősödésének, hogy a kultúrát valami démon üli meg, avagy titkos féreg foga rág. A szabadság, az az oka. Az, hogy György Péter szabadsága mellett tízmillió másik ember szabadsága is alakítja a kultúrát, akár alkotóként, akár fogyasztóként, akár fizetett statisztaként vesznek benne részt. Mert bármilyen idegesítő, de az a speech act és az a dráma, ami milliókhoz jut el a szappanoperába vagy a valóságshow-ba ágyazva, sokkal szervesebb része legalábbis a jelen kultúrájának, mint az asztalfióknak írt regények és elemzések. Ettől még a regényíró vagy az elemző írhat és gondolkodhat úgy, ahogy neki jólesik, csak ne háborodjon fel, amiért a folyók mégsem fordulnak meg a szavára.

A tömeg ízlése adottság, természeti törvény, mint ahogy - ebben a rendszerben - az is, hogy a szabad piac szereplői megpróbálják kielégíteni.

György ráadásul nem éri be ezzel az egy szélmalommal: kedves ellensége lett az internet is. Ha jól értelmezem szavait, nem engedhető meg, hogy olyan emberek "jussanak nyilvánossághoz", akik ennek a társadalmi felelősségét nem érzik át, és az interneten rasszista, "szemtelen", másokat "halálra bántó" anyagokat helyeznek el. És ezt a köztársaságnak újra kell gondolnia.

Jól ismerem a gyűlöletbeszéd tiltása mellett kardoskodók ultima ratióját: kezdetben a nácik is csak beszéltek, és ha nem akadályozzuk meg az uszítást, akkor a szavakból tett lesz. Erről hosszan lehetne vitázni - csak már nem érdemes.

"Ismerek néhány, a mediális jövő lehetséges forgatókönyveit tartalmazó szöveget. Úgy olvasom, hogy az ilyesminek a műsorszórás technikai egyeduralma után vége lesz", figyelmezteti az esztéta a tv2 producereit. (Ki a kánonból, ÉS, 2005/3.) Itt nyilván a közeljövőben széles körben elérhető digitális technológiára utal, a tévécsinálás proliferációjára, amikor a vizuális kultúra kiszabadul a gonoszok karmából. Én viszont ismerem a mediális jelent. (Vajon tudja-e az esztéta, az Axelero tanácsadója, hogy a majdnem mindenkinek elérhető felület, a web miféle tartalmai vonzzák a legtöbb látogatót?) Sem György Péter, sem más potentát nem képes eltüntetni az internetről, ami neki nem tetszik; ha sodrófával és síppal vonul ellene, mint kendertüntetésre az akciópolgárok, akkor se. Ez a hold megugatása, semmi több, a holdra viszont nincs hatással az ugatás. De minél hangosabban kelnek ki egy tartalom ellen, annál több példányban jelenik az meg a hálón, és persze annál többen nézik meg, miről is van szó. A koreai és orosz szerverekig pedig már nem ér el György Péter keze, és az ORTT tehetetlen a webrádiók ellen. Az elkövetőt emellett csak nagy-nagy szerencsével lehet azonosítani, már ha van annyi esze, hogy elsétáljon egy kávézóba, vagy beiktasson egy-két perui szervert a cselekménybe. A szólásszabadság korlátozása nem médiaelméleti kérdés, ahogy György állítja, hanem technológiai. Annak meg csak anynyira értelmes felvetés, mint az örökmozgó és az időgép. Nem lehetséges. Pedig másik jelentős médiatudósunk, szegény Körmendy-Ékes Judit is ezt szerette volna.

A nácik egyébként a sok beszéd után a könyvégetésnek láttak neki, mert ők is féltek a szövegtől. (Ők hozták létre az "elfajzott művészet" kifejezést, mert természetesen azt is jobban tudták, mi az értékes, az építő, és mi nem az. Ahogy ezt minden diktatúra megpróbálta megállapítani, és ahogy - a felszínen - minden diktatúra gyűlölte a lenge öltözetet és a léha poénokat.) Nekik volt esélyük: könyvet véges mennyiségben nyomnak, a nyomdák ellenőrizhetők.

Legyen az ügynöklista vagy a Mein Kampf, az internet olyan közeg, ahol a könyvégetés lehetetlen. A beszéd viszont - éppen ezért - szabad. Abban a mediális jövőben, amivel most a mai tömegszórakoztatást fenyegeti, György Péter kétségbeesetten veszi majd észre a rasszista, őt és barátait gúnyoló, gátlástalanul komolytalan és komolyan gátlástalan műsorokat. Megcsinálhatja a saját internettévéjét, ahol tovább hadakozhat ezek ellen, a Mindent Jobban Tudás Egyetemén. Betiltani vagy akár icipicit is befolyásolni viszont nem tudja őket, mert ha meg is próbálná, a szöveg gazdája és olvasója szemberöhögi, ahogy kell, és átdobja szépen az adatokat Kínába. Ami akkorra már sokkal szabadabb ország lesz, mint amilyet György Péter álmodik nekünk.

Tóta W. Árpád